sound by Jbgmusic

Cikkek, esszék

A gyermekek mai zenei élményei és a társadalom elszürkülése 1.

1. rész. A felelősség felvállalása

Mind ismerjük az erős késztetést, hogy magunkra zárjunk egy erősebben hangszigetelt páncélajtót, amikor hőn szeretett sarjunk eléri a kort, amikor úgy dönt, márpedig most kiműveli magát zeneileg.

Az a tény, hogy a generációk zenei ízlése eltér egymástól, amióta világ a világ magától értetődően következik abból, hogy a zene, mint minden ezen a világon, időnként változásokon megy keresztül: ami tegnap trendi volt, ma már idejétmúlt.

Felmerül a kérdés tehát: csak mi vagyunk túl maradiak, vagy valóban van némi gond a mai zenékkel?

Induljunk ki abból, hogy létezik egy magasabb rendű művészi tevékenység, ami szinte, hogy is mondjam csak, gyógyítóan hat. Vonatkozzon a gyógyulás akár a testünkre, akár a lelkünkre. Ezért, ha őszinték akarunk lenni, megadjuk a tiszteletet minden kornak és időnek, hogy itt és most éppúgy születnek gyógyító zenék, mint a mi korunkban, vagy mint Mozart korában.

Amikor mi hallgattuk kedvenc zenéinket, akkor sem volt igaz, hogy minden zene egyformán minőségi lett volna, ami csak megjelent.

A nagy nagy különbség a repertoár elérhetőségében áll. Míg 200 éve azt a dalt hallgathatták az emberek, amit a felmenőik énekelgettek és nagy ritkán hozzájutottak egy-egy élő előadáshoz, addig mi már lemezeket hallgattunk, ám ezeket meg kellett venni. Ma elképesztő a hozzáférhető zenék száma. Ez a mértéktelenség társadalmunkat minden oldalról jellemzi: a ruházkodástól a táplálkozáson keresztül a szexig minden területen jelen van, és kifejti a hatását gyermekeink lelkére, akik idejekorán – sokszor már egy-két évesen – hozzájutnak a legmodernebb kütyükhöz és naphosszat azzal vannak elfoglalva, hogy virtuális kapcsolataikat ápolják, vagy órákon át zenét hallgassanak a neten.

A helyzet bizarr és kissé reménytelennek tűnik, ha számításba vesszük, milyen mértékben elszigetelődnek a gyermekek egymástól.

Ám ez nem kamaszkorban kezdődik.

Akkor kezdődik, amikor a gyermekünk egy éves és mi nem vele szeretnénk foglalkozni, mert soha senki nem árulta el nekünk, hogy ez az a kor, amikor a gyermekünk megtanulja tőlünk, hogy a másikkal való szeretetteljes együttlét oka semmi más nem lehet, mint ő maga. Hogy ehhez nem kell sem produkálnia valamit, sem valamilyennek lennie, egyszerűen a tény, hogy ő létezik elegendő ok ahhoz, hogy mélyen és őszintén érdeklődjünk iránta. Ez tanítja meg a gyermeknek azt, hogy a másikkal eltöltött idő értékes ajándék és örömet nyújt. Az öröm gyógyító és szívnyitogató. Márpedig bármerre nézek a mai világban az öröm hiányát látom és zárt, reszkető kis szíveket. Ez bizony akkor kezdődik, amikor fontosabb nekünk a munka, a karrier, a tisztaság, a nagy ház, a sok pénz a jó autó, a barátok, a szeretők, a bármi, mint éppen az a picike lény, aki ránk bízta magát mindenestől. Ilyenkor a legkülönfélébb dolgokat mondunk vagy teszünk. A repertoár igen széles, a porszívózástól a veszekedésen át a verésig, avagy a teljes semmibevevésig igen sok módját láthatjuk annak, ahogyan rávesszük a gyermeket, hogy hagyjon már békét nekünk, mert a saját dolgaink érdekelnek, nem ő. Amikor két éves, baby sittert hívunk aki altatja, eteti, vigyáz rá, neveli stb, hogy mi kiteljesíthessük az életünket, ami sehogy máshogy nem lehet valójában teljes, csak vele, azzal akit éppen cserben hagytunk.

Hogy ez mennyire így van, és hogy mivel is élünk vissza, mutatja azoknak a pároknak az egyre növekvő száma, akik éveken át harcolnak a gyermekáldásért és végül már bármire képesek, csak meglegyen az a gyerek: jöhet műtét, trancsír vagy mérgező gyógyszerek sora. Az ő kínlódásuk a legjobb mutatója annak, mennyire a gyermekkel lehet teljes egy emberi élet.

Itt kezdődik az a szakasz, amikor a gyermek megtanulja, hogy jobban teszi, ha elfoglalja magát, és hogy nem számíthat az emberekre. Ekkor zárja be a szívét és ekkor vonul be a legbelső szobájába lélekben, ahonnan semmi nem rángatja ki többé, ha ő maga másképpen nem dönt.

A zenék, amiket a mai fiatalok hallgatnak, ezt az elképesztő nihilt próbálják megragadni. A semmit, ami marokra fogta a szívüket. A félelmet, hogy semmi sincs, amiért érdemes élni. Mi pedig hallgathatjuk a zenébe zárt kritikájukat arról, ahogyan bántunk velük. Az a fájdalom, amit e zenék hallgatása közben érzünk, még mindig gyerekjáték ahhoz a fájdalomhoz képest, amit egy gyermekszív él át, amikor magára hagyják.

Az első lépés mindenképpen az, hogy szembenézünk a ténnyel, hogy ha gyermekünk így viselkedik és ilyen zenéket hallgat, abban nagy mértékben részünk volt. Ha ezt sikerül belátni, az máris megkönnyíti a helyzetünket, mert ha mi okoztuk a bajt, akkor nekünk áll hatalmunkban gyógyítani is.

A beavatkozás hatékonysága a gyermekünk korának növekedésével egyre csökken, hiszen mire 21 éves lesz, teljesen önállóvá válik, és egyedül az ő döntései irányítják az életét.

De amíg kiskamasz, vagy kisgyermek, vagy nagyobb kamasz, addig van némi esélyünk a jóvátételre. Kezdjünk hozzá minél hamarabb! Szembesítsük magunkat: tekintsünk vissza a múltba és vegyük szemügyre azokat a pillanatokat, amikor cserben hagytuk őt.

Folyt köv.

Ez a weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Az oldal használatával elfogadod a sütik használatával kapcsolatos irányelveket.

(Az EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2016/679 RENDELETE szerint)