sound by Jbgmusic

Hárfázni egy esküvőn olyan, mintha beengednének a Budapest sportcsarnokban a színpadra, miközben játszik fenn a banda. Hatalmas érzés. Részt venni egy legszentebb pillanatban, a szívek találkozásának hajnalán, vagy éppen delelőjén, valódi öröm. Ha mindezt egy olyan helyen tehetem, mint most pénteken, Pilisszántó tetején a kápolnánál, az külön megtiszteltetés. A hab a tortán pedig, ha saját dalt kér a pár, és a szertartás alatt ezt elénekelhetem nekik hárfával kísérve.

Múlt héten is csoda szép esküvőn voltam a Petneházi Aparthotelben. Micsoda fák! Egy őspark kellős közepén, lovakkal virágos mezőkkel szaunával medencével gyönyörű szobákkal.

malomsoky ildiko eskuvo harfa harfaeskuvo

A menyasszony csoda szép vörös haja egy hajszobrász költeménybe illő műveként szemkápráztatóan szép volt, akárcsak a barátok által prezentált díszítés, vagy a három ízű emeletes torta. Mint a mesében.

Amikor felkeres valaki azzal a kéréssel, hogy hárfázzak az esküvői szertartáson, szinte mindig kér saját dalt. Én pedig boldog vagyok, hogy megismerhetem és megénekelhetem a szívükben kavargó szép érzéseket. Szavakat és hangokat adok a kimondhatatlannak. A szó és a hang együtt kicsit képes megközelíteni egy-egy pillanatot abból, ami a szívekben él.

Ha ilyen élményre vágysz, ha szívesen lepnéd meg magad egy dallal a saját esküvődön, ha örülnél az élő hárfazenei kíséretnek, miközben kimondod az igent, keress fel bátran.

Szeretettel,

Malomsoky Ildikó

malomsoky ildiko harfa harfaeskuvo

A cikk folytatódik a hirdetés után...

Friss tartalom

Hárfázni és énekelni egy ...

Hárfázni egy esküvőn olyan, mintha beengednének a ...

Zenei munkák

E-sport "all in one" - ...

Távol álljon tőlem, hogy abba a hibába essek, ...

Cikkek, esszék

Hogy legyél sikeres akkor is, ...

Hogy legyél sikeres akkor is, amikor nem megy, ha ...

Cikkek, esszék

Látogatók

Oldalainkat 96 vendég és 0 tag böngészi

Ez a weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Az oldal használatával elfogadod a sütik használatával kapcsolatos irányelveket.

(Az EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2016/679 RENDELETE szerint)